Radnai
István
Univerzumok párbeszéde
valami fény kis ajtó résein
kilincs alatt a kulcslyuk
hívogat kísértés benyitni kinn
topogsz míg összeér az ajkunk
miért mondod ezt te néma szűz
miért tombol s ha nem lohad-e tűz
hol merném nyitni vágyad ajtaját
ne habozz törj át minden gáton
ébredj bennem s légy te a világom
ne csak kopogtass rajta hát
szemünkből szikra pattan tűzre
mely combod közt szétterül
s ahol eddig sóhaj vágy és kétség ült
mint űrvilági nap forog galaxisokat űzve
Teliholdnál
nem méricskélem rőffel a világot
homályló szemlencsémmel csodákat látok
s ha gondolatban a városok határát elhagyom
töprengek élek valamely csillagon
honnan ered vagy mint bolygók fénye
az én világom is tükör-törékeny s vége
nem akarok semmi biztosat mosni a piszkosat
vagy csak ellebegni mint a szellem aki szellent
bomlanak a falak s alóluk akták titkosak
lelepleznek vírust férget pondrót ellent
a holnap még megíratlan lap nem nyilvánvaló
és érkezik a hajnal betör ablakomon trójai faló
de minek is kérdem tanítóm pápaszemes múlt
előttem s mögöttem nemzedék semmit nem tanult