Oláh András
merénylet
Izabella királyné gyalui kastélyánál
elborzadva nézzük a sebesült falakat:
van és volt között fényévnyi a távolság
de az egybeesés még így is nyilvánvaló
az ablakok helyén közönyös deszkák
a falakat folyondár és moha nőtte be
a parkban mérgezett gaz burjánzik
kutyákat uszít ránk a felbőszült idő:
a történelem magántulajdon – nem látogatható –
a kastéllyal a múltat is ellopták
ahogy körben az erdőt is: véresre mart arccal
vesztőhelyükön sorakoznak a fák
nő az irtás mint a néma dac
és bennünk roskadoznak a megsebzett falak
[ki válaszol]
ki válaszol ha hallgatok
ki ért meg jobban a többinél
véled is csak magam vagyok
bajunkról bágyadt múlt ítél
szívemben elpusztult a hős
minden álmom bizonytalan
a szó mérge régi ismerős
– beléhaltak már annyian
kevés
föladtuk: elfásult az aggodalom
előfurakszik mi bennünk rossz lehet
s körül nőttön-nő a rothadó alom…
nyomort nyomozunk – a világ így kerek –
maradunk önnön börtöneink foglya
hit remény szeretet – csalóka álca:
a vírust vibráló képernyő hordja
vele pusztul a szabadság románca
fanyalgók fertőznek feslő álmokat
szemünket behunyva hallgatni kevés
de senki nincs ki szót emel – kárhozat –
fölfakad a sok rejtőzködő kelés
– maradunk betegek védtelen testtel
míg Isten majd bennünk magára ismer