Lászlóffy
Csaba
A szétszedett
szöveg
KÓRUS
Az áttűnések kockázata;
hányszor megkíséreltél vissza-
térni, hangtalanul alámerülni újra meg újra.
Készüljetek fel rá, hogy készen vár a múlt…
GAUGUIN
Bizonyos értelemben Gauguin is lehetnék.
(Lehetne.)
Aki elképzeli Dürer halálfélelmét
vagy Istent kísértő szarkazmusát.
1.
(Dürer-metszetek)
Arra riadtam föl álmodozásomból, hogy kiégett az olajmécs,
és vaksötétben tapogatózva, valahol egy földüregben kell
továbbhaladnom. Ilyenek volnának a vészjósló percek? –
az esetlegesség legsötétebb csapdái.
Megsemmisülés-élménynek túlzás; inkább csak
egy veszteség elégiája.
Aki önsanyargató, melankóliára hajlamos, annak
időnként félelmek – görög metrumokban
skandálható kudarc-reminiszcenciák
törnek elő makacs koponyája alól.
Habár Erasmus a tévhitet (miszerint Isten bolondsága
bölcsebb az emberekénél), az álságot gúnyolva
maga sem ért egyet a száraz okoskodással, mely
minden szenvedélyt, spontán életörömet
egyből kigyomlálna, kiirtana belőlünk.
Ez valahol Sebastian Brand verses szatírájával
rokonítható. A német költővel Bolondországba hajókázva,
végül ugyanoda lyukadunk ki, hogy…
KÓRUS
Minden bűn gyökere az ostobaság.
GAUGUIN
A létezés több mint a térben elhelyezkedő,
látható dolgok összképe.
Az Univerzum lelkiismeretéért imádkozz!
Jóllehet úgysem menekülhetsz
a minden lehetőséget kihasználó
emberarcú – állatösztönű! – világ elől.
Metszetek – lelkemből kimetszett emléksíkok
tornyosulnak előttem.
A bomlás szaga.
A színlelésben jeleskedő kevesek
kiválasztottnak mondhatják magukat.
Pillanatokra az arisztokratikus mozdulatok
győzelme ez: a fényűzés, az üres pompa felett.
De mindenkit átjár a láthatatlan, ravasz mákony!
KÓRUS
Úgy áll most sivár asztala előtt,
mint a balgának vagy beképzelt bölcsnek kikiáltott Jób,
akinek környezete riadtan leste volt minden rezdülését,
azt is, amint elszánt mozdulattal
fenékig üríti sorsának poharát.
DÜRER
Elkésett vágyak nincsenek, csak elkésett beteljesülések.
Az ellentétek most benned vívnak erőszakos csatát.
Fogyatkozó porhüvelyedben mind kevesebb a szesz,
mind több a halálos kísértés.
Álmatlanságod nem egyéb: az irányvesztés tragikuma.
Lebegő kísértetjárás(?) a kert felett;
nem árnyék, nem glória –
tán csak a romlott fantáziám.
Mérhetetlen vizek kiterjedése,
beláthatatlan birodalom.
Artikulálatlan fájdalmak, veszteségek…
Letűnt szerelmeké.
KÓRUS
Buborékok énekét hallani ki a szirének fátyolos hangján is
megirigyelt asszonyi húsból: „Mohó hím, levetkőztettél engem,
s itt állok feslett pózban a szikes fövenyen. A parti fényben.
Édesség magvát ülteted belém, nedvvel, savval vegyítve!”
Hisztériázva ront rád a bujaság lidércnyomásos vízióit,
a Teremtés tökéletességét kikezdő kétkedést
elnémító, hitbuzgó fanatizmus.
DÜRER
Nehogy kiderüljön, hogy az Isten is,
akár a történelmi valóság,
számos illúzióink egyike csupán.
2. (A betört állat – mégis
inkább Gauguin)
Készüljetek fel rá, hogy készen vár a múlt –
váratlanul is beleléphettek akárkinek a sár-
vagy árulás-nyomába.
KÓRUS
Drámai szituáció?
Az csupán az élők közt lehetséges.
(Ez már több annál.)
GAUGUIN
Haláltusa – méghozzá: egyéni.
A szabadság ára? –
vagy inkább a szabadság árán (!) –
amibe az Úristennek sincs közvetlen beleszólása.
KÓRUS
Megtöretik a test, és (ne tagadd)
minden tagod remeg belé.
(Maradjunk mégis Gauguinnél.)
GAUGUIN
A fa kéknek is festhető, ha az égen megfelelően több a kékség.
(GAUGUIN II. – belső hang)
Elkeskenyedik a hús (az is kék már) s a tekintet is,
a halál sejtelmes közeledtével.
KÓRUS
Mennyiben megnyugtató, hogy a holtak kísértetei
csodával fölérő módon belesimulnak a teremtésbe?
(GAUGUIN II.)
A lepkeszárny-pillanat.
Vagy az évszázad lepkeszárnysuhintása? Mindegy.
Ám ha… ha visszatérne hozzátok mégis
ez a kísértet (?)
– A kísértetem.
GAUGUIN
De hisz a franciák istene maga sem ismerne fel.
Hortyogva, pénzeszsákon ki-ki heverészve!
Az ilyen művészfantáziát amputálni kéne…
S mit is kezdenétek, ugyan bizony, az üzleteléssel?
KÓRUS
Paul Gauguin Clovis Gauguin liberális újságíró
és Aline-Marie Chazal fia.
Anyai nagyanyja Flora Tristan,
a híres feminista irodalmár.
Születése után néhány hónappal apja
– tartva Louis Bonaparte (a későbbi III. Napóleon)
hatalomra jutásának következményeitől – úgy döntött,
hogy a család Peruba költözik.
1849. augusztus 8-án elhagyták Európát,
de Clovis Gauguin október 30-án
a patagóniai Port-Famine-ben hirtelen meghalt.
Aline Gauguin két gyermekével nagybátyjához
Limába költözött, s a család öt évig ott élt.
Miután 1854-ben visszatértek Franciaországba,
Orelans-ban telepedtek le.
Az ifjú Gauguin itt kezdte meg tanulmányait.
(GAUGUIN II.)
Perui tengerész, te – dilettáns gyöngyhalásznak
és élvezethajhásznak silány (!) –, mióta tudod,
hogy kereszten felejtett sárga Krisztusod
soha fel nem támad?
KÓRUS
A Tengerészeti Akadémiára nem vették fel,
17 évesen a gimnáziumot félbehagyva
egy kereskedelmi hajón lett matróz;
két ízben is elhajózott Dél-Amerikába.
1868-tól a Jertme-Napoléon nevű korvett matrózaként
a Földközi-, majd a Jeges-tengeren szolgált;
1868-ban, a francia–porosz háború idején
végre tengerész-egyenruhában hajózhatott
Norvégia és Dánia
vizein.
(Szünet.)
(GAUGUIN II.)
Végképp betört állat voltál te is!…
KÓRUS
Majd leszerelve – a megszeppent
vagy a megvadult tömeg láttán
a hivatalnok- meg söntéspultok előtt
bódulatba esett.
GAUGUIN
Micsoda szoros, feszes zakó és
súlyos dionüszoszi gondolatok!
(GAUGUIN II.)
Egy hang, persze a színfalak mögül…
KÓRUSHANG
Folytatás következik.
*
KÓRUS
Tahiti Francia Polinézia legnagyobb szigete (1042 négyzetkilométer)
a Csendes-óceánban. Korallzátonyok veszik körül, az általuk elgátolt
lagúnákat övező keskeny parti
síkságon él szinte az egész lakosság.
Egy Wallis nevű hajós volt az első európai ember, aki a szigetcsoportot látta,
ám nemsokára érkezett Cook, majd Bligh kapitány is a lázadó hajóval,
a Bountyval. Őket követték felváltva az angolok és a franciák;
aztán 1880-ban a helyi király megegyezett a francia állammal,
hogy „országa” annak a részévé válik.
Sokak szerint Tahiti az „igazi déltengeri paradicsom”,
de a többi sziget (köztük a divatos Bora Bora) is gyönyörű,
dús vegetációjával, lagúnáival, vulkanikus hegycsúcsaival.
GAUGUIN
Tahitin az Egészet kaptam.
Teljesen áthatott engem a noa noa (illat).
Észrevétlenül suhantak az órák és a napok.
KÓRUS
Valójában az élet nem volt olyan idilli;
Gauguin betegeskedett, pénze elfogyott,
a gyarmati tisztviselőkkel is torzsalkodott.
Mégis, ami igazán számít: a szigeten festett remekművek.
(GAUGUIN II.)
Noa-Noa!
GAUGUIN
Csupa himnusz, boldogság, kéj és elégültség.
A Barbár mesék plaszticitása!…
KÓRUS
Ha valaha volt kép nagy hatással rám, akkor ez volt az.
Ambivalens érzéseket kelt, feszült figyelem látható
a szereplők arcán, szorongás, ugyanakkor
gyönyörködés, csodavárás.
Félnek attól, amit hallani fognak,
de mégis hallani akarják.
GAUGUIN
A kis vahiné, a levelekből ismert
buta, ravasz, piszkos maori nő,
aki meglopta gazdája szekrényét (!) –
ősi hűsége, szűzies érzékisége mégis
a paradicsomi asszony mintaképévé teszi őt.
(GAUGUIN II.)
…Ízekre szedhető egész festészetem –
az egzotikumra kalandos életem a magyarázat:
gyermekkorom óta nyugtalan vágy hajtott
az idegen föld, a szigetek felé…
Neuraszténiám nem tűr nyűgöt, konvenciót;
természetem az individuum szélsőségeibe hajszol.
Az impresszionista technika bűvészkedései után
pedig hamar fellépett a csömör.
KÓRUS
A levelekben csupa panasz, keserűség, kín és nyomorúság.
GAUGUIN
Fejfájás, fülzúgás, asztma, rossz bélműködés,
nyáladzás, fogszuvasodás, szájszag és -penész.
Közben felgyorsult az élet:
minden gondolat aknarobbanás;
minden vezényszó vérzuhatag.
(GAUGUIN II.)
Hányszor képzelted már azt, hogy bajban vagy;
és smafu volt mindannyiszor!
Megkúrt a nélkülözés, az éhség, megkúrt a
hatalom – de ez most egészen más helyzet:
annyi készség, hajlam mellett kinek van
adottsága arra, hogy egyből halmaz-
állapotot cseréljen? Még hogy extázisba esni,
csak úgy, egy más dimenzióban! Amelyiknek
ráadásul – nem sült döblec, de
–: dögszaga van.
(Öngúnnyal.)
A száraz definíciók és a humorérzék
között mennyi lehet a távolság?
GAUGUIN
Ha igaza lesz Freudnak, hogy a művészet
egyfajta neurózis (?) – akkor kritikusaim
nem véletlenül sütötték ki rólam,
hogy minden képességem a vízióimban keresendő…
(GAUGUIN II.)
Ezek szerint a képességek ára
valamiféle fogyatékosság lenne?
GAUGUIN
Itt áll előttetek, aki pénztelenségéről
és betegségéről panaszkodik.
Aki festészetét fölmentette a valóság,
a természet utánzása alól.
Kenyéren és teán élt, vért hányt,
de eredeti képek egész sorát alkotta meg
– tiltakozva mindennemű utánzás,
legerélyesebben önnönmaga utánzói ellen.
KÓRUS
Színei tompák, de mélyek,
halkan gyöngyöző zokogások
vagy a gyönyörűségtől feszülő kebel
fölszakadó sóhajai.
GAUGUIN
Itt gordonkahangok…
amott alattomos szándékok; gyilkos parancsszavak.
(GAUGUIN II.)
Dermedten állok, mint akit beszennyeztek.
GAUGUIN
Mennyi a haladás abban, ha egy pocsolyában a víz
befagy vagy kienged?
A méregzöld tengervíztől nem akarok eljutni
a megmérgezett Univerzumig!
(GAUGUIN II.)
Tahitin a „nemes vadak” között.
GAUGUIN
(némi öngúnnyal)
P. G. francia festő; inka vér is csörgedez az ereiben,
Limában gyermekeskedett, s indián származását gyakran
emlegette, ha mentegetni akarta viselkedését.
Matrózkorában megedzett izmait fitogtatva verekedett,
még nyakkendős tőzsdeügynökként is megesett vele,
hogy kis híján megfojtotta egyik alkusztársát,
amiért az leverte fejéről a cilindert.
De nem is volt neki való a tőzsde konszolidált világa.
(GAUGUIN II.)
Az idő kinek kedvez?
GAUGUIN
A metafizikáról jóformán semmit sem tudok,
ámde gyöngédség híján a nap sugara is hidegebb.
KÓRUS
Igyekszik megérteni a szigetlakók szokásait,
vallását, ellesni örömeiket, érzelmeiket,
megtanulni nyelvüket.
(GAUGUIN II.)
Teljes szembefordulás az impresszionizmus felületiségével,
„felületességével”, és mélyen megbújó ősi vágy
az Istenhez való felemelkedésre.
KÓRUS
Higgyük… persze.
A civilizáció által megrontott világban,
nevezetesen Párizsban
ember, természet és Isten egységének lényegében
történelem előtti, kultikus tökéletességét hiába kereste,
s elfordulván saját környezetétől,
megszakadt a művészeti folytonosság ereje.
GAUGUIN (keserűen)
A művészet mindenhatóságába vetett hit!
KÓRUS
Egy olyan korban, amelyben a materializmus
és a hitnélküliség által korrumpált civilizáció
a saját megsemmisülése felé tart.
GAUGUIN
Victor Hugo prófétának tekintette a művészt…
KÓRUS
S midőn a szimbolisták egyik csoportjának,
a Rózsakereszteseknek a mozgalma 1892-ben létrejön,
vezetőjük, Joséphin Péladan ugyanúgy gondolkodik,
felruházva a művészt a pap, a király, a mágus szerepével.
S habár okkultista nézeteket vall, mégis
erős a rokonság a romantikus Hugo
és a szimbolista Péladan felfogása között.
GAUGUIN
Az itt élő európaiak kezdetben szívesen fogadtak,
mert azt hitték, hogy egész más:
hivatalos küldetésemnek teszek eleget…
KÓRUS
De rá kellett ébrednie,
hogy egy szegény európai emigráns
ott még kilátástalanabb helyzetben van,
mint hazájában…
(GAUGUIN II.)
Szabad asszociációk a barátságról…
Legjobb, ha megvonom a vállamat.
KÓRUS
…mert vígan virágzik a korrupció, és az ott élő
európaiak intellektuálisan és művészileg
sokkal műveletlenebbek, mint otthon.
De magukat a moralitás magas lépcsőire képzelve
jogosan lenézik őt,
aki a feleségét s öt gyermekét a hűvös egű
Koppenhágában hagyta, felkerekedett,
és meg sem állt a fűszerillatú Tahitiig.
GAUGUIN
A művészetből nem lehet megélni,
de a művészetnek lehet élni.
KÓRUS
Emiatt vállalta inkább a kompromisszum helyett
ezt a polgári erkölcsi normákhoz
méltatlan és mindenképp mostoha
sorsot?…
(Szünet.)
KÓRUSHANG
Egy helyi kereskedő feljegyzései Gauguin rendeléseiről:
négy hónapra 25 liter pálinkát, 80 üveg sört
és 202 liter vörösbort hozatott, s alig várta,
hogy megérkezzék a hajó friss szállítmánya.
GAUGUIN
Még hogy kompromisszum! –
Baudelaire naiv romlás-kultusza után
az emberi (vég)bomlás virágai…
KÓRUS
Ezt hogyan értsük!…
GAUGUIN
Hogy ki mennyire szörnyeteg, azt maga döntheti el.
(GAUGUIN II.) (szarkazmussal)
A progresszív izomelhalás kezdetei… Vagy hisztéria?
KÓRUS
A polinéz szépségek bájai
mindenfajta nélkülözést enyhíteni-
pótolni tudtak (?) –
amivel el is hencegett nemegyszer.
GAUGUIN
Minden éjszaka fékeveszett kamasz lányok
szállják meg az ágyamat,
tegnap is hárommal kellett elbánnom!
3. (Az akt mint természeti
lény – a természet része)
KÓRUSHANG
Levél Tahitiról August Strindbergnek:
GAUGUIN
A svéd drámaírónak és festőnek,
akit felkértem volt a kiállítási katalógusom
előszavának megírására…
Strindberg, be kell vallanom,
nem tudott azonosulni a műveimmel,
sőt egyenesen nemtetszésének adott hangot…
(STRINDBERG hangja)
„Nem értem az ön művészetét, és nem tudom szeretni…
Ráadásul az Ön paradicsomában él egy Éva,
aki nem felel meg az én ideálomnak –
és nekem is van egypár ideálom.”
GAUGUIN
Tisztáznom kell a különbségeket:
egy civilizáció, amelytől Ön szenved.
Egy barbárság, amely fiatalítóan és frissítően hat rám.
Az én Évám kiválasztása – akibe egy másik világ
formáit és harmóniáit festettem bele –,
talán felébresztette Önben a szomorú múltat.
Az Ön elképzelésének civilizált Évája
Önt és mindannyiunkat
csaknem feltétlenül nőgyűlölővé tett.
Az ősi Évának a mosolya, amely Önnek
a műtermemben szorongást okozott,
egy napon talán kevésbé keserűnek fog tűnni…
Az az Éva, akit én megfestettem,
természetes meztelenségében
képes lesz kiállni a mi pillantásunkat.
Az Ön Évája viszont nem tudná magát
szemérmetlenség nélkül megmutatni,
és mindehhez, mert annyira szép,
talán a rossznak és a fájdalmasnak
a ráolvasása is hozzátartozik.
Meggyőződésem továbbá, hogy a civilizáció szép,
ám szégyentelen nősténye hajszolja bele a férfit
abba, hogy nőgyűlölő legyen,
szemben a természetes, ősi és barbár nőtípussal,
mely egyszerűségében, nyíltságában és szelíd méltóságában
sosem adna tápot a nő megvetésének.
(GAUGUIN II.) (kétkedő hangnemben)
Ezek után: a földi paradicsom pusztulásával
van-e még értelme a férfi és nő
valamikori újraegyesülésének?…
KÓRUS
Válasz lehetne erre akár a Vízisellő! –
ahogyan a nő beleveti magát a hullámokba,
tökéletesen egylényegű lesz a természet elemeivel,
a vízzel. Kemény kontúrok közé fogott hátaktja,
szögletes arcéle, durva keze és súlyos tömbként kimetszett haja.
(GAUGUIN II.)
Vörös haja, a víz vad zöldje és a tarajos hullámok elementáris ereje.
GAUGUIN
(öntudatosan, helyzetét és állapotát tekintve szokatlan precizitással)
Mielőtt meghalok…
egy tiszta, korrekció nélküli vízió
megalkotásába szeretném az energiámat fektetni.
KÓRUS
Mielőtt elhagytad volt Tahitit,
szemedet a földi szemhatár salakja
véresre marta.
Hiába vettél megművelni való földet itt,
ahova elkeverhető lesz porhüvelyed.
GAUGUIN
Püspök uram, rábólintottál kétszínű ájtatosságomra
(habár tudtad, hogy nem vagyok „az eseted”!) –
itt, ahol magától tör elő még az én koromra
tartogatott, „vadbanán-éhségnyi”
életösztön is, a puszta létpoézis,
nincs bűn s nincs keresztényi
ítélet, csak az örök kőarcát
mutató néma fétis.
(Csend.)
(GAUGUIN II.)
Mi volt nekem elrendelve?
Totális lesújtás, csapás, ellenség,
ugyanis a balszerencse mindenhová követett,
mióta élek, minél messzebb mentem,
annál mélyebbre süllyedtem!
KÓRUS
Mikor húszéves lánya, Aline tüdőgyulladásban meghalt,
öngyilkosságot kísérelt meg, a nagy adag arzéntól
azonban erősen hányni kezdett –
megmentették, és életben maradt…
Megundorodva környezetétől, a világtól:
elköltözött Mataieába a maorik közé.
(GAUGUIN II. – belső hang)
Mataieában a tenger tárult elém,
és a háttérben egy hegy emelkedett.
GAUGUIN
Épp meg akartam halni, de hirtelen
belém nyilallt a kérdés, hogy: Honnan jövünk?
A homoksávon kérész-nyomot hagyó – a végtelen
partjain kóborló alak! – szegény Mallarmé letűnt
földi csillagától rémületbe esve,
majd ekcémás bőröm, haldokló lábam
s egész aszott bensőm rettenete
hajszolt elviselhetetlen önutálatba s félelembe,
míg komor medvegőggel befele
nem fordultam
végképp.
(Szünet.)
(GAUGUIN II.)
Sehol bennünk – csak a természetben van részvét.
4. (Az agónia. Felhők helyett
már csak lélegzetfoltok a késő éjszakában)
KÓRUS
Az árnyék kiszívja a túlért körte levét.
(GAUGUIN II.)
Ne hidd, hogy kifordíthatod
a sötétséget – ha leszállt az est,
cseszheted, nem lesz több fény,
annál is kevesebb, amit napközben
megspóroltál. Hunyd be a szemed: káprázik,
ugye? Önelégültnek születik a művész,
s aztán hirtelen az árnyékától is berezel,
látva, hogy mint valami füldugók,
pondrók másznak elő a füléből és hernyók
tekerőznek a lábujjai között… mire egyből
a szívéhez kap… na ugye! – persze ez még
nem a nagyjelenet.
GAUGUIN
A maorik földjén kenyéren és teán
élni – a zsebedben négy frankkal
(midőn nincs több „mentőangyal”:
nagybácsi-örökség) –: talány!
Ha tudnátok, kivé-mivé váltam,
mondd, Vincent, jönnétek-e utánam?
Igaz, amióta a túlvilág reám rontott,
a boldog ifjúsággőzzel telt mocsár,
de még az arles-i felvonóhíd sem okoz gondot.
Hamis arcotok szelektől sújtva bár,
a semmit veszi üldözőbe – az Édent lekésve.
Csak lusta hullámok hömpölygése,
rovar-révület és sós kagylóillat-árny –
a honvágy is silány.
(GAUGUIN II.)
A parton elheverve betegen, gyötrelmes éj;
figyelő vén szempár (vérbaj, infarktusveszély,
mégis vonzódik hozzád virágkoszorújával az a tahiti lány).
GAUGUIN
Hiva-Oán drága az élet vagy olcsó?
KÓRUS
– Kérdik a tengerentúlról a régi cimborák…
Bárhol átrendezhető a világ.
(GAUGUIN II.)
Éjjel álmomban becsenget a levélhordó
a Marquise-szigeteken
(holott még ajtófélfával sem büszkélkedem).
A baromfiudvar felől az ablakon át tört rám egyszer,
kulcsra zárt lakószobámba, Vincent, a galád.
Tudja-e vajon, hogy egyik képét keggyel,
berámázva őriztem itt, míg
bele nem költözött egy patkánycsalád?…
Én, kinek rozsdás bajszán bennszülött
mosoly ring s híg
kétkedéstől sújtottan már a csökött
lányok kíváncsi, forró lágyékának játékától is vacog
– francia csendőr nem szed tőlem több adót!
GAUGUIN
Micsoda arrogancia: tolószékben tanulgatni
az alázatot! Még a közönséges kurva is
berezel, és elfelejti kifesteni a képét,
nemhogy a nem közönséges művész (!)
Igenis finnyásak vagyunk – érzékenyek
a hullaszagra. A többi csak zsenipóz;
meghökkenteni akaró hazug nagyképűség! –
Valójában csak a halál arca rezzenetlen.
KÓRUS
A betegsége ágyhoz kötötte.
Felhők helyett már csak lélegzetfoltok
a késő éjszakában.
GAUGUIN
Ami magában hordozza a „kezdeteket”! –
egyedül én vagyok képes felfedni őket.
(GAUGUIN II.) (a nosztalgia hangján)
A havat ha taposhatnám…
Ám elég, hogyha csak gondolok rá, s már elolvad.
GAUGUIN (józanul)
Töredékekből nem áll össze az életem.
(GAUGUIN II.)
Igaz sem vala, ó,
hogy hófúvásban várt rám a festék-
kereskedő, Tanguy apó,
párolgó kávé mellett töltöttem az estét
valamikor. S hová lett a holló-
fekete hajtornyával és fojtó
pacsuliszagával el-eldőlve révedező
artistanő?
GAUGUIN
Képtelen vagyok töredékekből bármit (hát még női testet) festeni.
KÓRUS
Ki az a két kedélytelen figura, akik
a Tudás fájánál fájdalmas észrevételeket tesznek,
melyek éppen ebből a
felismerésből fakadnak.
Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?…
GAUGUIN
De ott az a vászon… 4,50 m hosszú és 1,70 m magas.
Mindkét felső sarok krómsárga: a balban található egy felirat,
a jobban a szignóm, úgyhogy a kép úgy hat, mint egy sarkain
megsérült freskó, amely aranyfalra van festve… –
(GAUGUIN II.)
Egyik régi barátomnak,
Daniel de Manfreidnek írtam ezt valamikor.
GAUGUIN
Jobbra lent egy alvó bébi és három ülő nő.
Két figura bíborvörös ruhában megosztja egymással
a gondolatait. Egy hatalmas ülő alak, akinek nagysága
tudatosan megsérti a perspektíva szabályait,
felemeli az egyik karját, és álmélkodva a két figura
szemlélésébe mélyed, akik sorsukra merészelnek gondolni…
Egy bálvány titokzatos és ritmikus gesztussal
az ég felé emeli a kezét, mintha a túlvilágra utalna;
egy ülő figura, úgy látszik, hogy a bálványra figyel;
végül még egy öregasszony, a halálhoz már közel,
aki kész arra, hogy mindent elviseljen,
átadja magát gondolatainak, s leszámol az élettel.
A lábánál fehér, idegenszerű madár,
mely gyíkot tart a karmaiban.
Ő szimbolizálja az üres szó fölöslegességét.
Minden egy erdei patak partján húzódik végig.
A háttérben a tenger, mögötte
a szomszéd sziget hegyeivel.
A színárnyalat változik, de a tájkép egyik végétől
a másikig kékkel és veronai
zölddel van festve…
(Agonizál.)
A HÓVAL BORÍTOTT BRETON FALU ÉGETI MOST A LELKEM.
Vékony kontúrok…
(GAUGUIN II.)
Közöny tartós ködén át nézem (ha volt:
behunyt szemmel csak fura emlék),
mint önti el a nemlét
az álszenteskedő, önző civilizációt.
KÓRUS
Paul Gauguin, a hatósággal hadakozó ravasz
anarchista; bolond: öngyilkos-hajlamú a köbön! –
GAUGUIN (utolsó erőteljes kitöréssel)
Ellenetek fordulhat jövőm
s az ötvenöt megélt tavasz.
*
GAUGUIN hangja
Amire a dél-tengeri szigeteken
rátaláltam… (!)
(Hosszabb szünet után.)
KÓRUS
Ki érezhette volna meg – talán Baudelaire? – , hogy a Föld,
az is, ahová őt, G.-t egy ismeretlen dombon eltemették:
a dekadencia földje lesz egyszer!
Ballada hajdani
festőtársaihoz[1]
Elkeskenyedik a hús, a tekintet is,
a halál sejtelmes közeledtével.
Ha visszatérne hozzátok ez a kísértet (!) – de hisz
a franciák istene maga sem ismerné fel.
Hortyogva, pénzeszsákon ki-ki heverészve! –
Az ilyen művészfantáziát amputálni kéne;
mit is kezdenétek, ugyan bizony, az üzleteléssel?
Épp meg akartam halni, de hirtelen
belém nyilallt a kérdés, hogy: Honnan jövünk?
A homoksávon kérész-nyomot hagyó – a végtelen
partjain kóborló alak!
Szegény Mallarmé letűnt
földi csillagától rémületbe esve,
majd ekcémás bőröm, haldokló lábam
s egész aszott bensőm rettenete
hajszolt elviselhetetlen önutálatba s félelembe,
míg komor medvegőggel befele
nem fordultam végképp.
(Sehol bennünk – csak a természetben van részvét.)
Perui tengerész, te – dilettáns gyöngyhalásznak
és élvezethajhásznak silány –, mióta tudod,
hogy kereszten felejtett sárga Krisztusod
soha fel nem támad?
Mielőtt elhagytad volt Tahitit,
szemedet véresre marta salakja a földi szemhatárnak.
Hiába vettél megművelni való földet itt,
ahova elkeverhető lesz porhüvelyed
(„Püspök uram, rábólintottál kétszínű ájtatosságomra,
habár tudtad, hogy nem vagyok ’az eseted’!”) –
itt, ahol magától tör elő még az én koromra
tartogatott, „vadbanán-éhségnyi”
életösztön is, a puszta létpoézis,
nincs bűn s nincs keresztényi
ítélet, csak az örök kőarcát mutató néma fétis.
A maorik földjén kenyéren és teán
élni, a zsebedben négy frankkal
(midőn nincs több „mentőangyal”:
nagybácsi-örökség) – talány.
Ha tudnátok, kivé-mivé váltam,
mondd, Vincent, jönnétek-e utánam?
Igaz, amióta a túlvilág reám rontott,
a boldog ifjúsággőzzel telt mocsár,
de még az arles-i felvonóhíd sem okoz gondot.
Hamis arcotok szelektől sújtva bár,
a semmit veszi üldözőbe – az Édent lekésve.
Csak lusta hullámok hömpölygése,
rovar-révület és sós kagylóillat-árny –
a honvágy is silány.
A parton elheverve betegen, gyötrelmes éj;
figyelő vén szempár (vérbaj, infarktusveszély –
mégis vonzódik hozzád virágkoszorújával az a tahiti lány).
Hiva-Oán drága az élet vagy olcsó?
– kérdik a tengerentúlról a régi cimborák…
Bárhol átrendezhető a világ.
Éjjel álmomban becsenget a levélhordó
a Marquise-szigeteken
(holott még ajtófélfával sem büszkélkedem).
A baromfiudvar felől az ablakon át tört rám egyszer,
kulcsra zárt lakószobámba, Vincent, a galád.
Tudja-e vajon, hogy egyik képét keggyel,
berámázva őriztem itt, míg
bele nem költözött egy patkánycsalád?
Én, kinek rozsdás bajszán bennszülött
mosoly ring s híg
kétkedéstől sújtottan már a csökött
lányok kíváncsi, forró lágyékának játékától is vacog:
– francia csendőr nem szed tőlem több adót!
Igaz sem vala, ó,
hogy hófúvásban várt rám a festék-
kereskedő, Tanguy apó,
párolgó kávé mellett töltöttem az estét
valamikor. S hová lett a holló-
fekete hajtornyával és fojtó
pacsuliszagával el-eldőlve révedező
artistanő?
Közöny tartós ködén át nézem (ha volt:
behunyt szemmel csak fura emlék),
mint önti el a nemlét
az álszenteskedő, önző civilizációt.
Paul Gaugain, a hatósággal hadakozó ravasz
anarchista; bolond: öngyilkos-hajlamú a köbön! –
Ellenetek fordulhat jövőm
s az ötvenöt megélt tavasz.
2013. szeptember 16.