Lászlóffy Csaba
Három Beckett-apokrif
Tanúvallomás
Az ég nyílott és becsukódott –
sosem az eső üldözött
a parti homoksávon
s a fénylő macskaköveken.
Falatozás közben
A féreg iszonyatosan gyönyörű.
A költő az egyoldalú állandóság
hőséből akkor válhat egyetemessé,
ha jó étvággyal fogyasztja a gyümölcs
húsát – a kukacokat.
Léghuzatban
a végösszeg rendszerint
mindig rossz
leszámítva a rosszabbat
Emberféreg-dalok
1.
Modernnek tűnik? – inkább hanyag
(„félig eszme, félig műanyag”) –
És te költő, szánalmas izom-
pacsirtája – hányféle viszony! –
nődnek, hitednek avagy neved
presztízsének. Mivel hiteget
még a sors? A képzelet egén
röpködsz részeg, rókázó legény!
Kamasz isten nemzőereje,
zihálj, földi kínokkal tele,
hidd, hogy elfelejteti a kéj:
bőröd (mi más húsodon a héj?)
lelked sivárságát s a jövőd
sírját – sírj vagy kacagj – mielőbb!
2.
Törleszteni! Bár téboly, ne apály
kísértene meg s kínozná agyam;
nem kockázat már, mikor csak a száj
jár, és hiába az is – nem magam
kell féltenem, rögeszméimtől semmi
meg nem változik (ki tudja, hova
hurcolnak génjeim) – futni? pihenni? –
esélytelen patthelyzet; ostoba
időpazarlás: megrendülni se
késztet a Fennvaló, vagy legalább
egy öröklött reflex, langyos mise
(bujálkodástól csak, ha hátba vág
a halál, szabadulsz meg, úgy bizony!
– sejtosztódás után -fogyás jön persze).
Hullámlovas, kit üldöz az iszony,
mint hollandot álmában Alba herceg.
2009. augusztus 25.
Eszmélés félálomból
Az erdő felől jön, vagy hunyt szemhéjam alól, annyi pokol-
járás után könnyű csillagpatákkal, lopakodva. Tehetség kell
ehhez is: a dobhártyát hasogató, szinte átszakító durva zajokból
kihallani az én szakadozó hálóján átsuhanó-áttűnő, belső ritmust,
morajt. Mint kibomlott hajad, sötét árnyékú tónusokkal, hosszan
kísér egy delejes dallam; halk melankóliával bástyázza körül az
el nem múló veszélyben mind gyakrabban meggyújtott lármafákat.
(Ma már tudom, mit ér a szalmaláng.) Nem lázadozom – mintha nagy
hirtelen elmetszették volna „büszkeségem nyakát” –, képletesen meg-
bicsaklik a tollhegyem: a reklámokra kacsingató „remekműveket”
gyártók többé nincsenek a begyemben (tolakodó vigyorukat bántásnak
vettem; jobban ingerelt, mint a halál). A kezem ügyében heverő elnyűtt
fedelű könyv elég-e vajon a legutolsó virrasztást fedező megnyugváshoz?
Jonathan Swift a mennybemenetelére gondol
Nyugodt maradni mindhalálig;
semmi pánik.
Legfeljebb ugyanúgy, mint itt lenn,
unni fogod az Öregisten
rigolyáit.
2010. március