Gyimesi László
Dobszó a sötétben
Dobszó kurkássza a sötétet,
A kéket és a nem is kéket,
Ta-tam-ta-tamtam – ünnepel,
Mert ünnepnek lennie kell,
Lesz virradat is, csöpp csoda,
Odajutunk. Vagy máshova.
Vagyunk, illetve volnánk,
Miénk lehet az ország,
Miénk lehet a tél, nyár,
A hajnaltól még ez jár,
És mindaz, ami jut még,
Őszökbe gyűrt reménység.
Kardok élén fordul a holnap,
Ne tudd meg, miért dobolnak,
Ne mondd ki, nincs szavunk arra,
Amit a dobszó eltakar ma.
A ritmus kék sötétet épít,
De eljuttat a feketékig.
Ne mondd a hangokat hazugnak,
A fészekcsöndből napra buknak,
Ők tépik szét a szürke fátylat,
Csillámderűvel operálnak,
Metszik ki a dühünk mocskát,
Miénk vala s lesz az ország –
Nem gyűlölet és nem hazugság,
A kék sötétet kések mossák,
Éles esők egy égi tóból,
Tavasz-ígéret a pót-pokolból,
Ha tudjuk is, túlzás, mese
A csendből kibomló zene.