Gyimesi László
Kisvizit Zonda Tamással
„A folyékony zsebórák most dermednek idővé”
Összegyűjtött versek, emlékek – írja gyűjteményes kötetének címe alá a szerző. Zonda Tamás közismert, neves pszichiáter, de legalább annyira ismert költő is, volt miből és mit válogatnia, így a cím kötelezően szerény megfogalmazását helyesbíteném: remélem, nagyvizit ez, drága doktor úr, s öröm lesz a slepp végére állnom.
Kétszáz szövegoldalon tíz ciklusba rendezve sorakoznak a szövegek, túlnyomórészt természetesen versek. A korábbi két verseskönyv (Nincs félelem – 1988, Törtarany – 1993) anyagának beemelése szükségszerű volt, hiszen a maguk idejében mindkettő méltán követelt helyet a magyar irodalom főáramában. Az azóta született versek és a szociografikus vagy más indíttatású prózák pedig a szerves építkezés termékei, a költői-írói kiteljesedés dokumentumai.
Amikor egy kitűnő sorát írásom mottójává tettem, arra gondoltam, hogy a versben kimondott kettős kötődés, Weöres és Dalí tisztelete köré építem recenziómat. De elhessegettem a gondolatot. Bármennyire igaz is, hogy Zonda életművében most dermednek idővé a folyékony számlapok, s bármennyire igaz az is, hogy a két mester sajátos világa (a nagyrealizmust is magába fogadó szürrealizmusa) tetten érhetően jelen van a kötet egészében, úgy vélem, leszűkíteném a költő életművének spektrumát, ha erre az analógiára építenék.
Zonda Tamás életműve sokkal színesebb annál, hogy elviseljen bármilyen szűkítést, még ha a fókuszálás igényével történne is az. Hogy ezt az állításomat igazoljam, lapozzuk végig a kötet tíz ciklusát!
Nincs félelem – idézi mindjárt az első a 88-as kötet címét. A Négyiksz prózaversében, az Ars poeticusban és a Bagatell kis remekében olyan ars poetica fogalmazódik meg, amely egyszerre zárja ki a lírai én létezéséből a félelmet és a gyűlöletet, s egyszerre mond igent a humanizmus alapértékeire. A verscsokor példa mind a nemzedéki, mind a képviseleti költészet felhalmozódó hozamának betakarítására. Szó sincs valamiféle lángoszlop-tudatról, mindvégig – a többi ciklusban is – jelen van a személyesség, az érzelmek férfias vállalása, de ezek a privát érzelmek mindig kiterjeszthetők a végtelen világra (Levél fiának, Bagatell), a makro- és mikrokozmosz jelenségei összeférnek, sőt feltételezik egymást (Pillanat). A civil és társadalmi kötődések, a családhoz, a múlthoz, a költő-elődökhöz fűződő viszony élteti a ciklus darabjait (a József Attilát követő Túl a felén vagy a Gügyögő sorait kiemelném), a kötődések és a veszteségek együtt rajzolják meg a költői világ térképét. Dajka Margit halálakor írott Majmunka elment című költeménye megrendítő példája a tegnap és ma ütköztetésének, s végkicsengése üzenetértékű:
megint egy simogatással
kevesebb lett az arcom…
A Naptár könnyből, aranyból versei (a második rész) a természet, a naptári rend képei segítségével ragadják meg az időt, a hónapokhoz rendelt költemények a társmúzsák termékeny bevonásával valódi képes-zenés kalendáriumot teremtenek, a sors, szerelem, elmúlás, remény pilléreire épülő bölcs rezignáció felejthetetlen sorokat eredményez.
s a lomha délután
összeférceli talán
a habruhát
minden bálozó sirálynak…
– írja a Június sorai közt, de máshonnan a szürreális szinesztézia más példáit idézhetnénk:
hűlő tetem a nyár
tarkóján halkan
csordogál a nap… (Szeptember)
zöld egyenruhájukat
fáradtan dobálják el
a fák a bokrok
ezernyi színbe öltözötten
végre önmaguk – (November)
A természet és az emberi világ (a társadalom) képei egymásba mosódnak, s December ünnepváró méltósága a megújuló idő ígéretét hordozza.
Szonettek évada – írja a harmadik ciklus fölé a költő. Gazdag évada volt: szabályos és szabálytalan, fordított és páros szonett, a divatos esztétikákkal bolondozó csonka szonettkoszorú sorakozik egymás után, valamennyi találóan mai, megformált, ha ezek a formák időnként fel is rúgják a hagyományok fegyelmét. A hétköznapi és a megemelt villanások egyetlen hosszú verssé állnak össze, s így együtt arról győzik meg az olvasót, hogy a hiteles világkép csak a szakrális és a profán együttes érvényre juttatásával alakítható ki. Amikor vissza-visszatérek a kötethez, ezek a versek (Szonett-ellenes, Sakk-szonett) kapcsolnak leginkább Zonda egyedi világához, mintaértékű, sajátos honfoglalásához.
A szerelem története – hirdeti a következő alcím. Amikor a költő azt mondja: Beköltözöm sietve / egy lobogó dáliába, akkor bizony komolyan kell vennünk, s meg kell értenünk, miért a határozott névelő a címben. A szerelem, nem pedig egy vagy valamely szerelem szavai sorakoznak, éppúgy tizenkét etűdben, mint a naptárverseknél, többségük önálló címet nem is visel, egyben érvényesek. Az égi és földi szerelem egysége, az öregedés vagy a megszokás hátteréből kimagasló csakazértis dacos őszintesége nemcsak megértésre, alázatra is inti az olvasót.
Nézz a szemembe
Amikor hazudni kezdek
fossz meg rangjaimtól
mint kivégzés előtt
a mészarcú tiszteket
(IV.)
Az ötödik ciklus (Fughetta hungarica) vezérmotívumai a közéletből, a társadalmi-politikai élményekből származnak. Roppant változatos formában mutatják be a meghódítani vélt vagy akart világot, a korábban említetett bölcs rezignációt felülírja az irónia, annak szelíd szava (Benedikció), vagy éppen szarkasztikus, kemény kiáltása (Ötiksz). A zsoltáros hangú Birkadal ugyanúgy beleillik a kortárs képviseleti költészet aranykönyvébe, mint a nyersebb Híradó vagy a Zsarátnok. A megokolt dühök versei azonban – nem lényegtelen mozzanatként – magukban hordozzák egy új karácsony reményét (Ünnep előtt; Elhagyatva).
A kötet címadó fejezetében (Kisvizit) kilenc költemény kapott helyet. Ezekben szabadul el igazán a gyakorló pszichiáter iróniája, öniróniája, gúnyba pácolt ember- és világismerete. A többnyire szabadon áradó versek azonban nem alkalmi zöngemények, hanem teljes értékű művek, köztük kimagasló teljesítményekkel is találkozhatunk (Fülzúgás). A posztmodern szabályrendszerébe is beillene a Bugát Pál emlékezete című szöveg, amelyben a nyelvújítás kori „orvosi szótár” szavait igazítja mai verssé, precíz szójegyzékkel kiegészítve. Mai nyelvcsavaróinknak ajánlott olvasmány – roppant aktuális tanulságokkal.
A közvetlen, szakmai bázisra támaszkodó rész után a Jókedvünk tele kiterjeszti a fent említett ironikus-önironikus szemléletet a társadalom egészére, parafrázisok, paródiák, kosztolányis játékok során leplezi le önnön személyes vagy közösségi értékzavarainkat, s a posztmodern hozadékait beépítve jut el egy viszonylagos nyugalomig (Mesécske):
hol vagyok hol nem
mesékbe elkeverten,
talán még ma is élek…
A rezignált, látszólagos nyugalom mögött azonban ott szorong a meséken, játékokon túli valóság (Mindegy):
kertjeink alatt
töprengenek
a farkasok.
A Nap, nap után ciklus látszólag földközelibb verseket kínál, de ne higgyünk az első benyomásnak. A prózai, hétköznapi én és a lírai én sajátos szimbiózisának termékeivel találkozunk, a privát élet örömei és bánatai úgy szublimálódnak egy magasztosabb téridőbe, hogy kénytelenek vagyunk éhes kölyökként kapaszkodni utánuk. Sajátos őszi szépség lengi át ezeket a költeményeket, az érett kor keserédes, tragédiákkal is számoló derűje. Kiemelkedő darabja a József Attila kottájára írott vers (Hetvenkét éves…), amely egyszerre őrzi a játék örömét, s egyszerre lép fel a leltárkészítés könyörtelen igényével.
A kötet kilencedik része a talányos Hai, kukk címet kapta. Hat haiku-füzér alkotja a ciklust, hat sajátos összeállítás. A magyar haikunak egyre kevesebb köze lesz a japán ősszülőkhöz, s itt nemcsak a mora szótagra váltására, a megjelenő rímekre, a címadásokra gondolok. Sok költő sokféleképpen szabja testére a tizenhét szótagot – Zonda Tamás versszakként fogja fel az eredeti egységeket. Füzérei komplett, mai magyar versek, amelyeknek elemei (szakaszai) történetesen haikuk. Nem rosszabbak, mint a máshonnan érkező özön, hasznosan egészítik ki a többi költeményt. Filozófiát hordozhatnak, bökverssé formálódhatnak, szójátékként csilloghatnak – követik is a divatot, meg is haladják azt. A végén elmosolyodik a szerző (Traszcend):
Megírtam mindet
külön, de összeroskadt
Talán így egész?
A könyv kilencedik ciklusa prózai írásokat tartalmaz.
Tudjuk a szabad versekből, hogy a költő könnyedén lép a versből a próza,
a prózából a vers birodalmába, de a Gyarmat, mon amour írásai más
miatt érdekesek. Bepillanthatunk a szerző hátországába. A hat különböző
indíttatású szöveg között van szociografikus írás, háttérjegyzet, emlékezés,
elbeszéléssé fejlesztett anekdota, közös jellemzőjük a biztonságos
anyagkezelés, a nyelvi tökéletességre törekvés. Bármely műfajba soroljuk
is ezeket a munkákat, meg kell állapítanunk, hogy mindegyikben ott munkál a
novellaíró igényessége, valamint a költő képalkotó tehetsége. Számomra az Apám
volt, csendes megrendítő lapjai voltak a legmeggyőzőbbek: ebben az írásban
találkozik – katartikus hatásúvá kerekedve – az előbb felsorolt ösvények
mindegyike, úttá egyesülnek, s ez az út talán egy családregény felé vezet.
A prózák után, ciklusokon kívül, egy vers zárja a kötetet: Fekete doboz. Szerény, de férfias összegzése az életútnak, talán túlságosan is szerény. Mintha a költő nem hinné el saját szavait, pedig bizony sikerült a mutatvány. A folyékony zsebórák most dermedtek idővé – termékenységet, épülő gazdagságot zártak szürreális számlapjuk mögé. Ahogy e szép könyv lapjai közé is.
Zonda Tamás: Kisvizit
(Madách Társaság, 2013)