Gergely Ágnes
Hajnal Anna
A jóság volt a foglalkozása. Tudott adni, meghívni, meghallgatni. Azt hiszem, a terített asztalnál érezte magát a legotthonosabban, a vendégei között. Vacsora után mindig felolvasott az új verseiből. Élete végén ezek majdnem mind gyászversek voltak, gyászzokogások elvesztett társáért:
Halálzenéjű jéglehek
szólalnak szellem fuvolán
fütyülve vinnyogó szelek
jégklarinéton, oboán,
ki énekel?
jég-Áriel?
felfújt pofával trombitál
a láthatatlan jéghalál.
(Téli
napforduló)
Amikor eljöttünk tőle, mintha koncerten lettünk volna. Imre, a férje, Keszi Imre fiatalon zenetörténésznek tanult, amellett rézkarcélességű novellákat írt (egyik legjobb kötetének címe A várakozók lakomája), míg el nem kezdett kritikákat írni, jeges, kíméletlen hangú kritikákat. Anna nem érzékelte a rosszat, ha mégis, akkor elvontan. Nem tudta, mi az: bántani. Haláláig őrizte az ártatlanságát. Egyszer kórházban voltam, és nagyon féltem a másnapi vizsgálattól. Este Anna behozta egy gyerekversét, amelyben a varázslót úgy hívták: Nem félsz-Kibirod. Ez a varázsló ő maga volt.
Versei beleágyazódtak a nagyobb természetbe. Egzotikus fákról beszélt, virágokról, rigókról, szelekről, hullámtarajról, a dinoszaurusz csontjairól, pusztító szökőárról, mérgezett vizekről, tengerbe ömlő olajról, a félelmében mindent elrontó emberről – ezt a rosszat, a természet rombolását, ezt érzékelte. „Anna néném szereti a kutyát, a macskát, a krokodilt – mondta róla unokahúga. – Jobban, mint az embert.” Ez enyhén szólva pontatlan. Anna szerette volna a kutyát, a macskát és biztosan a krokodilt is felemelni az ember szintjére, s az embert is feljebb emelni saját magánál.
Ezüst kötésű páncél rajtam
sűrűszemű magány:
valaha Isten lánya voltam,
még az vagyok talán.
(Kegyelem)
Három évvel élte túl a férjét. Utolsó pillanatig dolgozott. A tömegkórteremben, ahol feküdt – nem fogadta el az orvos ajánlotta különszobát –, Ének a síkságon című könyvét dedikálta barátainak, és mindvégig a nyögő, jajgató betegeket vigasztalta. Sokat már nem tehetett, csak állt az ágyuknál. Egy súlyos beteg asszony, akinek egész éjjel fogta a kezét, ott halt meg a keze közt. – Milyen nagyszerű, hogy itt voltam – mondta másnap Anna. Akkor már neki is erős fájdalmai voltak.
Megemelt költészetet írt, abba bele lehet kapaszkodni. Tiszta tiszta tiszta címmel ő írta meg a magyar lírai hagyomány egyik legmámorosabb, életszomjas halottsiratóját Zelk Zoltán Sirálya mellett. Anna rekviemje az édesanyjáért szól; később ráértődött a férjére. Sok húron játszott Anna, a panteizmuson túl a legerősebben talán a fenyegetettség fokozatait szólaltatta meg:
mert te vagy az aki a nagy
hal is
és az aki a halat kitalálja!
(Ujjongás)
Jaj Magyarország! jaj hazám!
köztünk mélységes óceán!
(Concerto)
Éjszaka van. Sötét.
Szélhuhogás.
S egy hang olvassa
valahonnan:
jetzt starke Böö! Most nagy
hullámverés!
vigyázat! nagy szél északon!
Köd! apró sűrű havazás!
vigyázat!
Rossz látásviszonyok! Bóják
elúsztak!
Fénytorony kialudt!
Leuchtturm erloschen.
(Időjárás-jelentés
hajóknak)
A jelentés még erőteljes német bőgéssel is meg van toldva. Átcsillan rajta Anna humora. Fordításai között nonszensz verseket is találunk; mindketten lefordítottuk Edward Lear A Kacsa és a Kengurú című elbeszélő költeményét. A fiktív szerelmespár, a Kacsa és a Kengurú tengerentúli útra készül; az egyetlen akadály, hogy a Kengurú fél: meg fog hűlni a Kacsa nedves lábától. Amikor a Kacsa kijelenti, hogy vett négy pár gyapjúharisnyát, a Kengurú föllelkesedik:
Said the Kangaroo, “I’m
ready!
All in the moonlight
pale;
But to balance me well, dear
Duck, sit steady!
And quite at the end
ofmy tail!”
Én így fordítottam:
Szólt a Kengurú: „Nos, nem
bánom!
A hold ma oly
setétes;
hogy egyensúlyozzak, bátran
szálljon
a farkam végére,
édes!”
Anna felháborodva telefonált. – Milyen disznó fordítás ez? Mi az, hogy „a farkam végére”? – De Anna – hebegtem –, a kengurunak farka van! És az eredetiben is ott a tail! – Akkor is! – kiabált Anna. – Magyarul ez pornográf! – Sohasem hallottam ilyen mérgesnek.
Ő végül így fordította:
Jó! szólt a kenguru:
indulhatunk,
de drága kacsa, ülj
csendben! vigyázz!
mert számit minden
mozdulatunk,
a sebesség összeráz!
Eltüntette a versből a pornót.
Fiatal korában meghurcolták A gyűrű című verséért; kigúnyolták egy erotikus verssoráért. Meg akart engem védeni.
Tiszta, jó lélek volt, a szavak varázslója, igazi barát. Réz Pál, a kitűnő szerkesztő mondta egyszer: „Nemes Nagy Ágnes nagy költő. Hajnal Anna zseni.”