Ébert Tibor
A cirádás korláton túl
(Novotny Gergely emlékére)
a cirádás korláton túl
élesre fent penge a messziség
az aszfaltos utcák
szakadt bakancskéreg utakká vedlenek
s hol újságpapirosba csomagolt
zsíros kenyérben szikkadt a nyár
a piramisépítő idő
nyüzsgő lárvái alatt
elmozdult a föld
a cirádás korláton túl
a kis gabányi mosolyára
kiszakadt az ég
fekete csigák másznak a füveken
hűvös kapuöböl felé terel
a hat kubikos
aki eljött értem
a tornyon fennakadtak a koszorúk
szalaguk füstköd
lengeti majd a szél
eltalicskázza a könnyeket
a könyveket árkokba messze
a cirádás korlát mögött a pedellus
csöngőjét rázza kiabál
Tornyok
a tornyok bejöttek
a szobámba
a torony a galambokkal
a torony az idővel
számlap meg mutatók nélkül
a torony harangjával némán
szent györggyel a torony
a tornyok bejöttek a szobámba
hogy kiröpüljenek a galambok
itt hagyják az időtlenséget időt
zengjen a harang éjjel-nappal
s megöljék a sárkányt
kifolyjon a vére
Nem jött el senki
nem jött el senki
én vagyok
nemsokára öt óra
s ez a higanyezüst délután
az estbe süllyed le
lassan átváltozik a völgy
mély színű nyitott szarkofággá
nem jött el senki
én vagyok
hószagú volt a reggel
amikor elindultam
varjak ültek a fákon
nem jött el senki
Kilencágú fa
kilencágú fa az ősz
fekete madár az ötödik ágon
alatta a botos, zöld ruhájú csősz
ül s a lányra néz
fehér vállára
a homokban bronzra mélyülnek
a csillámló homokszemcsék
felrebben a fekete madár
széttárja szárnyát
a hetedik ágra száll
ül mozdulatlan csöndben
mosolyog a botos, zöld ruhájú csősz
a lányra néz
fölötte kilencágú fa az ősz