Lászlóffy Csaba

 

Röpke öröklét

 

H. J. emlékének

 

Az időcsatorna mintha valósággal be akarná szívni az illékony nedveket. Ezért is lehet nagyobb bizalma az embernek, villan át rajtad, a szálkás gondolatok (viszonylagos) maradandóságában.

Nem valamilyen hagyományos, lampionos hangulatú éjszaka ez, inkább bizarr: bolygócsillagok tán régóta kihalt, kísérteties lángjának láthatatlan perzseléseit sejtető, midőn az álom érzékenységén a foszladozó történés-szálak is fennakadnak. Ilyenkor lehet mást, súlyosabbat mondani, amitől könnyen megnyílhat egy végzetes kráter a mélyen az óceánba vesző földnyelvek alatt. S a károkat is, teszem azt, a néhai Bizáncban kikevert zománc alatt – melynek láttán a maga idejében egy gutaütötte vérmes Szulejmán is felhorkant – lehetne (persze csak jelképesen) megítélni s fölmérni, nem holmi feltűnni vágyó „posztmodern” kor süvölvényeinek sivalkodásából.

Nem csoda, ha a csúnya arcok s a szavak is képesek megszépülni egy ilyen éjszakán. Test a testben – a kínszenvedés kockázata is mindenképp, nem csupán a gyönyörűség légvára… A képzeletet semmilyen képlet nem köti; a világvég-nélküliség óráinak nincsenek üres – magasztos vagy átokkal sújtó – jelzői. Legtöbbször az óramutató is hiányzik (vagyis: nem hiányzik!); s a közhiedelemmel ellentétben, a sötétből feltörő hullámverések tengerpartján a versszótagok kavicsértékkel bírnak. A víz könyörtelensége és a képzelet szülte sirálysikoly (mint hordalék) egy-egy lélegzetvétellel behatol mellkasodba. Magányos dűnék hibbant lakója, kagylótörmeléken szökdöső Mózes is!, látjátok, úgy igazítja rongyos ágyékkötőjét, mint megfakult hitű vagy cinikus utódai a tízparancsolatot.

Nyugodtan átrendezhetitek, átfesthetitek a helyszínt – e röpke öröklétre (!) –, szabadon, mint a delfin, tépett hátországgal és púppal is sebezhetetlenül (a vacsora alatt még azt gondoltad: ti már soha együtt, legfeljebb a régi kötetek kötőanyaga). S bár nem tűnik el a komor tónus – mintha életfogytiglan járnád ugyanazt a kalandokra csábító, a lehetetlen káprázataitól dagadozó vizet, sehol egy folt, egy szemölcs, egy tüsző, csak a föld s az ég változatlanul ismerős –: a tehetetlen félelem a rémkirály nyomában taposó torz új világtól fejet fog hajtani előbb-utóbb a múlt száraz tényei előtt. Bennetek is.

 

2008. augusztus