Koosán Ildikó

Peremterület

tegnap se volt, hogy lenne ma

a koldusnépnek otthona,

szétdúlt falak, gaz, romtető,

az úton túl dögtemető,

papírsátrak, ablak minek,

kíváncsisága senkinek

nem ér ide, körül szemét,

tengődő lét leheletét

gyűjti

a lak, míg bírható…

bedől az eső, befú a hó,

ennyi a luxus… cserébe

gondjuk orvosra, papra

nincs,

elhullnak… sem ajtó, sem kilincs,

szabadon szállnak az égbe…

Vihar előtt

A házra árnyék nem terül,

egy vén dió áll egyedül,

a nyárból más: illúzió;

lakója nő, alig mozog,

lefüggönyözött nappalok,

pár hűvös éjjel volna jó;

ágyon a paplan is teher,

anyaszült meztelen hever,

félő, ha álmában beszél

leolvad titkáról a zár;

ott kint már rebben egy madár,

viharos táncba kezd a szél.