Filip Tamás
Kísérleti adás
Füstüveg figurák könyökölnek a pultra
egy transzszibériai eszpresszóban.
Fejükben lassú gomolygás,
órákig kevergetik a teájukat.
Itt még a fél szavak is fecsegésnek számítanak.
A kávégép viszont, akár egy mozdony,
pattanásig feszül a nagy nyomás alatt,
ha akarná, az egész épületet sípolva el tudná
húzni a Forradalom tér közepére.
A szél úgyis tüntetődalt sodor,
skandálja boldog-boldogtalan,
mire azt mondom én, a jöttment,
dicsértessék inkább a tavasz, a húsvét,
sétáljunk kéz a kézben, a bárányos ég alatt,
és ne menjünk haza.
Kalkutta
Nevemen szólít egy
kis névtelen, és
rám ad egy új
ruhát a régi helyett.
Nemrég még
tű ficánkolt benne,
és forró a cérna, amellyel
összevarrták a kapzsi
műhely rabszolgái.
Bele kell nőnöm
valahogy, és nem szabad
szétszakítanom soha.
Fogalmam sincs, hogy
talált rám, hiszen csak
ma érkeztem, és biztosan
nem én vagyok
itt a legszegényebb.
Tündér áldozatokra
épül a világ?