Csepel.hu
Az irodalom, a művészet és a kultúra kedvelői május 6-án a Csepel
Galériában a Dunatükör legújabb számát vehették a
kezükbe. Az esti bemutatón először P. Papp Zoltán főszerkesztő ismertette a
folyóirat tartalmát.
Mint elmondta, a mostani lényegesen elüt az eddigiektől, mert a kiadvánnyal
és a bemutató alatti emlékezésekkel is Prokop Péter
életének egy-egy szakaszát mutatják be. A 33. számot a kiváló festő rajzai és
festményei díszítik és megtalálható benne Prokopp
Mária professzorasszony egy hosszabb lélegzetvételű írása a papról, a költőről,
és a festőről, Prokop Péterről.
„Prokop Péterrel a
kapcsolatunk olyan régi –mondta a főszerkesztő-, hogy a képei már az első
számban is szerepeltek. Egyszer Erdei Évával arról beszélgettünk, hogy mióta is
lakott itt Péter bácsi. Úgy tíz-tizenöt évre gondoltunk, mert annyiszor volt
velünk és annyi élménnyel gazdagodtunk általa. Végül kiderült, hogy csak négy
évet élt Csepelen. Jó fél évet nem is jött közénk, mert a Szent József
Otthonban, a maga elefántcsonttornyában alkotott. Egy szerencsésre sikeredett
rendezvényt követően, év végén már ő nyitotta meg az Éva egyik kiállítását.
Attól kezdve minden rendezvényünkön velünk volt”.
Most arról kérdezem Erdei Kvasznay Évát, hogy mik
voltak azok az érzelmi szálak, amelyek a mesterhez kötődtek?”
„Nagyon szívesen beszélek Péter bácsiról, aki a maga óriás mivoltában is
képes volt leereszkedni hozzánk, de úgy, hogy szinte észre sem vettük. Nem
atyának, vagy művész úrnak, hanem Péter bácsinak szólíthattuk és tegezhettük
is. Nem kellett hozzá bejelentkezni, mert mindig szabad volt hozzá a bejárás.
Negyvenkét évnyi római emigráció után, Csepelt választotta új lakóhelyéül. Mi
nagyon hamar felismertük, hogy ez egy óriási dolog, és halála után természetes
volt, hogy valamilyen formában ápolni fogjuk az emlékét. Többen, köztük költők,
írók, egyházi személyiségek és festők hozták létre a Prokop
Péter díjat. Összeállt egy kuratórium, aminek az elnökének Prokopp
Mária professzorasszonyt nyertük meg. Az ő tollából származik Prokop Péterről, az egyetlen megjelent nagy monográfia.
Sajnos halála után nem nagyon kényeztették el az által. hogy sokat írjanak,
róla vagy emlékkiállításokat rendezzenek a gyönyörű festményeiből.”
A főszerkesztő, P. Papp Zoltán egy újabb emlékezőnek, Filip Tamás költőnek
adta át a szót.
„Egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet és később többször találkoztam
vele. Bekopogtam hozzá, majd bementem a jellegzetes padlásszobájába, ahol
rengeteg festmény volt. Az állványon az utolsó, még befejezetlen műve, egy
nagyon régi írógépben pedig papír jelezte, hogy egy új könyvén dolgozik. Ha
valami eszébe jutott, akkor a festőállványhoz vagy az írógépéhez ment és
folytatta a megkezdett remekműveket. Írt, festett, misét adott és lement az
emberek közé a piacra, mert figyelte őket, majd ezeket felhasználta egy későbbi
alkotásainak egyikében.”
Végh Péter fotóművész, festő Prokop Péter emberi
értékeit, és a vele kötött barátságát ecsetelte. „Nekem még szerencsém volt,
hogy Péter bácsitól még életében megkaptam, a Prokop
Péter díjat, a barátságát. Nem akartam rendszeresen feljárni hozzá, így
két-három hónapja kerestem csak fel. Megvettem majd minden könyvét, hiszen a
tizennyolcból, tizenhat van a birtokomban. Rendszeresen olvastam is azokat, és
ha valami problémán volt elővettem valamelyik művét, ami olyan volt számomra,
mint egy imakönyv. Ezekkel az írásokkal üzent nekem. Nagyon szerette a
halászlét, és már pontosan nem emlékszem, hogy milyen körülmények között, de
egy alkalommal meghívtam karácsonykor hozzánk. Azóta haláláig, minden
karácsonyt nálam töltött. Nagyon köszönöm, hogy Prokopp
Mária és Erdei Kvasznay Éva megálmodta és létrehozta
ezt a díjat, mert így minden évben emlékezhetünk rá, és ez által sem felejtődik
el művészete, és emberi nagysága.”
P. Papp Zoltán a már említett könyvekből felolvasta Prokop
Péter azon gondolatait, amiket az emlékezők is magukénak vallanak, amelyekre
érdemes nemcsak a művészeknek, hanem minden embernek egyformán odafigyelni. A
mélyen szántó gondolatokat, és ez által, a folyóirat új számának bemutatását,
Szűcs Lajos, zongoraművész, zeneszerző, karmester által előadott Beethoven és
Chopin művek tették varázslatossá és emlékezetessé.
Forrás: Csepel.hu