Kamasz-Zsuzsanna
Nem a méhek, nem a kitartó
zsolozsma édessége, nem is a távoli
nekilendülő kis motorkerékpárok
őrült fordulatszáma s hirtelen
csöndje; nem ez a dongás-zene,
sem a legyek, a méhek,
csak ezek a sóbálvány-tétlen
dallam-darabkák: a gyereklány
fülhallgató ricsajhoz idomult
zümmögése a parton.
Ha ma lehet, lehetne ötven éve,
ha tél van, lehetne nyár is:
föl-fölszikrázik a fal (kőbe zárt
szentjános-bogaraktól?) – rózsaszínű
pavilonja van a győri uszodának,
körötte a folyók kasza-villogása
s egy cédrusfa-csónak zömök hátfalán
két kerek folt, csavarnyom
a farmotor rögzítése helyén, mint
kétoldalt, két kicsi mélyedés
bimbózó lányok gerince alján
a Palatinus-strandon. Tőlük
a téglák is pirosak lettek, vér
vagy ajakrúzs lobogása lett a kőnek:
senki a Szilágyi Erzsébet-gimnázium
kék szemű ablakaiban, mégis
matrózblúzban áll az épület
ilyenkor, ibolya-illatú délben –
innen való álláig húzott térddel
a tojáskisasszony szétnyitható orosz
bábuként, bévül a még kisebb babákkal –
és innen a bolondos-szeplős,
ki szandáltalan veti föl
sarkait s hasalván térde két
kis csészealj a fűben. A kifordult
lábszárak lassú kalimpálását:
nem szél lengeti mezítlábas
szélmalmozását a méla félkör-ív
hinta-útjain: fehér fehérre hull,
hogy részt vegyen minden porcika
az általános és megfékezhetetlen
csillogásban, szemérmetlen a talpak
égnek vetett szabadsága, ha ártatlanul is
elszánt csábításba kezdenek a testrészek
Szeplőske nélkül, aki egykedvűen
olvas, égő lapok havába szédül
és esküszik magának, hogy
azért is megtanul franciául.